Ne hagyd elveszni angoltudásodat - I Love Angol
I Love Angol
Már többször is feladtad az angoltanulást, vagy megragadtál egy bizonyos szinten?
Rendszeresen visszaesik az angoltudásod és mindig újrakezded?

Ismered azt a fullasztó és szorító érzés, amikor egy társaságban csak azért nem tudod magadat adni, mert csupán néhány szót tudsz kihámozni a beszélgetésből, és nem tudsz érdemben megszólalni.
ENNEK MOST VÉGE!
Érdekel, hogyan tudsz kikerülni ebből a kellemetlen és megalázó helyzetből?
Szeretnéd tudni, hogy mi az oka, hogy valaki örökös újrakezdő lesz és egy ponton mindig abbahagyja a tanulást?
„Szeretném megköszönni, hogy egy ilyen szenzációsan jól értelmezhető, használható oktatócsomagot állítottál össze! Nagyon-nagyon tetszik, hogy a szöveget olvasva, egy-egy kattintással azonnal ki lehet szótárazni az ismeretlen szavakat. Nagy gratuláció!!!!”
Lendvai-Virág Ágota
Lendvai-Virág Ágota
Nagykálló
„Ez valami fantasztikus! Minden egy helyen “kéznél” van. Más módszereknél rengeteg idő ment el azzal, hogy állandóan keresgéltem valamit, az idő elment, de érdemben nem haladtam. A hétvégén elutazunk, szívem szerint itt ülnék a gép előtt! 🙂”
Bogdán Veronika
Bogdán Veronika
Kaposvár
Ha továbbra is kampányszerűen tanulsz, akkor újra és újra vissza fog esni egy korábbi szintre a tudásod.
Ezzel kidobod a korábban a tanulásra fordított idődet, energiádat és pénzedet.
I Love Angol


Adányi Mihály vagyok,
az angolul tanulók barátja.

Én azoknak az időhiánnyal küzdő felnőtteknek tudok segíteni, akik rendszeresen abbahagyják az angol nyelv tanulását, és így folyamatosan visszaesik egy korábbi szintre az angoltudásuk.

Eleged van már az örökös újrakezdésből, és nagyon kellemetlenül érzed magad, ha meg kellene szólalnod angolul?

Megtanítalak hogyan tanulj gyorsan, hatékonyan és szórakozva angolul.

Próbáld ki Te is díjmentesen!
Adj meg néhány fontos adatot, és már kezdheted is!
Hogyan szólíthatlak?  
(Pl.: Andi, Andris):*
E-mail:*
Jelszó:*
Telefon
Hányszor érezted úgy, hogy visszaesett egy korábbi szintre az angoltudásod? *


Kérlek, pipáld ki az alábbi két négyzetet. A törvényes folyamat része, hogy hozzájárulsz az adataid kezeléséhez és a levelek fogadásához.

„Elfogadom a honlap Adatvédelmi szabályzatát

„Engedélyezem, hogy számomra oktató anyagokat és hírleveleket küldjenek, amíg le nem iratkozom.”

Igazold, hogy nem vagy robot!
Az alábbi mezőbe írd be, hogy mennyi hat a négyzeten!


Mi fog történni a regisztráció után?

A regisztráció után kapsz egy email-t és azonnal megjelenik egy visszaigazoló weboldal is, ahol egy-két fontos információt találsz. Az útmutató videók megtekintése után azonnal ki is próbálhatod a módszert.

Minden levelem aljában egyetlen kattintással le is iratkozhatsz. Láthatod, nem kockáztatsz semmit, csak akkor, ha nem próbálod ki.

Ha már Te is többször újrakezdted az angoltanulást, ha már évek óta meg vagy rekedve egy nem túl magas szinten és mindig kínosan érzed magad, amikor angolul kellene kommunikálnod, akkor itt jó helyen jársz. Én tudok neked segíteni. Azon dolgozom, hogy ne vesszen el, hanem fejlődjön tovább a már sok idő-, energia- és pénzráfordítással megszerzett angoltudásod.

Gyerekkoromban dadogtam, selypítettem, később hadartam. Az egyik fülemmel nem hallok jól, mindkét fülem cseng, így még a hangok megkülönböztetésével is problémáim vannak. Ez nagyon megnehezíti a beszédértést, és magát a helyes kiejtést is. Ezek a dolgok olykor még a magyarul folytatott társalgáskor is gondot okoznak, nemhogy angolul.

Ha én ennyi problémával meg tudtam tanulni egy egész tűrhető szinten angolul, akkor 100%, hogy neked is menni fog, ha Te is akarod. Ráadásul én itt vagyok, és segítelek a tapasztalataimmal és a megszerzett tudásommal.

Adányi Mihály
Az én személyes küldetésem:
Konzultációval, különleges és személyre szabott online megoldásokkal, motivációs levelekkel nagymértékben segítem az időhiánnyal küzdő felnőtteket, hogy könnyedén és szórakozva szinten tarthassák és fejleszthessék a már megszerzett angoltudásukat.
Célom, hogy az így megtartott és stabilan növekvő magabiztos angoltudásukkal egy szabadabb, boldogabb és sikeresebb életet élhessenek.
„Az I Love Angol rövid videóinak segítségével kevés időráfordítással és érdekes témákkal tudom a tudásomat szinten tartani, fejleszteni. Én is csak ajánlani tudom mindenkinek. I Love Angol! 🙂”
Szöllősi Györgyi
Szöllősi Györgyi
műsorvezető
„Őszintén mondom: szuper a módszered. Már sok helyen tanultam angolt, de a Te online módszered vált be a legjobban.”
Zalai Tibor
Zalai Tibor
Budapest
Sokat kutattam, tanultam és megoldásokat dolgoztam ki a nehézségeimre. Emellett kifejlesztettem egy teljesen egyedülálló és személyre szabott tanulási módszert.
Hogyan működik az I Love Angol?
Nézd meg ezt a rövid videót!

Az I Love Angol tanulói nagyon gyakran már az első három hónap alatt óriási fejlődést érnek el a beszédben és a kiejtésben egyaránt.

Vajon alkalmazható nálad is ez a módszer?
Győződj meg róla magad!

„Szerintem a mai világban pontosan a törődésben és a figyelemben szenvednek hiányt az emberek. És ezt itt megkaphatják. Az egész elgondolás szuper!”
Juhász Katalin
Juhász Katalin
Jánoshalma

„Az oldal fantasztikus, érdekes, nagyon szeretem, további jó munkát kívánok hozzá!”
Csikel-Szabó Katalin
Csikel-Szabó Katalin
Tárkány
Előfordult már, hogy egy-egy angol szót tízszer vagy akár hússzor is megnéztél a szótárban?
Érdekel, hogyan lehet egy szót úgy megtanulni, hogy soha többé ne kelljen újra megnézned a jelentését?
A nyelvtudás alapja az aktív szókincs.

ÉGESD BE A SZAVAKAT A MEMÓRIÁDBA EGY 100%-os MÓDSZERREL!
„I Love Angol, ez csúcs! Mondhatnám úgy is, hogy cool! A leckék érdekesek, szórakoztatóak és változatosak. Olyan, mint a drog. Függőséget okoz. Köszönöm, hogy kidolgoztad!”
Hesz Péterné, Mária
Hesz Péterné, Mária
Budapest
„Nagyon élvezem az angol tanulásnak ezt a módszerét, Igazán gratulálok a módszer kitalálásához abszolút jó így tanulni. A zenével társított leckéket pedig egész nap gyakorolnám, csak az idő korlátoz.”
Mayer Mária
Mayer Mária
Zirc
Miért működik bárminél jobban ez a módszer, mint amit eddig kipróbáltál? Logikusan elmagyarázom, csak olvass tovább, és minden világos lesz!

Mindegy, hogy Te utazáshoz, munkahelyváltáshoz, szórakozáshoz, tanuláshoz, esetleg épp csak az önbecsülésed javítására vagy akár pusztán csak a memóriád frissen tartására használod az angolt. A hatékony angoltanulásnak van egy pontos és speciális, sajátos módszere.

Ha azt gondolod, hogy Te soha nem fogsz folyékonyan angolul beszélni, az csak azért van, mert valaki, valamikor korábban ezt mondta vagy sugallta, ezt éreztette veled, így a tudatalattidban ez a „lemez forog” folyamatosan, ezt a mondatot hallja az elméd belül, ezért cselekszel ennek megfelelően.

Ha azonban logikusan ránézel erre a dologra, akkor láthatod, hogy képes voltál megtanulni a világ egyik legnehezebb nyelvét, a magyart. Ugyanakkor olyan emberek is beszélik folyékonyan az angolt, akik a te szellemi képességedhez képest sehol sincsenek.

Nos, továbbra is kérdés számodra, hogy képes vagy-e megtanulni angolul?

Én megtanítalak egy bizonyított módszerrel nyelvet tanulni. Segítek elhalkítani az elmédben azokat a hangokat, amelyek megállítanak, és együtt felerősítjük azokat a hangokat, amelyek visszaadják az önbecsülésedet és a motivációdat. Így elérheted végre a célodat, hogy te is élvezhesd a világ csodáit és részt vehess a világ kommunikációjában.

Van egy komoly felfedezés az élettel kapcsolatban:

Annyira élsz, amennyire kommunikálsz.
Mennyire szeretnél élni?

Adányi Mihály

Több, mint 3 éve egy lakóautó az otthonunk, és Európa-szerte utazgatva élünk és dolgozunk. Angoltudás nélkül minden sokkal nehezebb lenne, és rengeteg nagyszerű kalandról maradnánk le. Emellett már eddig is tucatnyi barátságot kötöttünk a világ minden tájáról származó nagyszerű emberekkel.

Lakóautós élet
„Végre látom a fényt az alagút végén. Most úgy döntöttem, megvalósítom az álmomat. Nekikezdek az angol nyelv tanulásának, hiszen ez a program hihetetlenül sok segítséget ad. Kényelmes, szórakoztató, nagyon élvezem, az esti programommá vált.”
Vörös Szekula Ildikó
Vörös Szekula Ildikó
Szeged
„Ha értem az angolt, akkor kitárul számomra a világ. Nagyon jónak tartom az oktató anyag módszerét, és valóban tapasztaltam, hogy az idegen nyelvi környezetben már kis gyakorlás után is könnyebben és bátrabban szólaltam meg és értettem meg, amit mondanak.”
Baloghné B. Erika
Sopron
Szókártyák

Tanulj képes, hangos szókártyákkal kiszótárazott videókkal!

Ismerd meg a módszert 6 ingyenes leckével, és jelentkezz egy ingyenes, személyes konzultációra!

HOL TALÁLKOZHATTÁL MÁR AZ I LOVE ANGOLLAL?

Ha kevés az időd, ha nagyon leterhelt vagy, akkor ne szúrj ki magaddal, hogy elveszíted a korábban már megszerzett tudásodat. A kampányszerű tanulást csak azok engedhetik meg maguknak, akik ráérnek és rengeteg idejük van. Inkább tanulj rendszeresen kevesebb időt ráfordítva, mint kampányszerűen és túlterhelve magad.

Ha már évek óta próbálsz megtanulni angolul, de ha rendszeresen inkább a kudarc és a küzdelem jutott eddig osztályrészül számodra, akkor ideje felismerni, hogy valamit változtatni szükséges, ha valóban szeretnél egy használható angoltudásra szert tenni.

Mi lenne, ha végre a sarkadra állnál, és azt mondanád, hogy „igen, most már tényleg megvalósítom ezt a célomat”?

Ha egyetértesz, akkor van remény. Én ebben fogok neked segíteni. Megmutatom, hogy miért nem tudtad ezt eddig egyedül megtenni, miért hagytad mindig abba a tanulást, és mi kell ahhoz, hogy ez többet ne következzen be. Ezeknek a folyamatoknak is megvan a maga miértje, csak fel kell ismerni ezeket, meg kell hozni a döntést a fejedben, és cselekedni kell.

A jó hír az, hogy most már nem vagy egyedül. Én is itt vagyok és segítek neked. Tehát már ketten vagyunk az elméd visszahúzó erőivel szemben. Mi ketten sokkal erősebbek vagyunk, mint az elmédben garázdálkodó gonosz „hangok” és azok parancsoló ereje. Emellett egy kiváló eszközt is adok a kezedbe, amivel nagyon hatékonyan és élvezetes módon tudod fejleszteni az angoltudásodat, és ugyanakkor rengeteg időt tudsz megspórolni.

Jól hangzik?
„Komoly sikerélmény, hogy meg merek szólalni, ha nagyon rá vagyok szorulva, (reptér, szálloda stb.). Nagyon gyorsan lehet haladni ezzel a módszerrel és hatékony is. Köszönöm, hogy van ez a módszer!”
Fajk Zsófia
Fajk Zsófia
Szatmárnémeti, Románia
„Az eddigiek közül ez tetszik a legjobban. Végre az a szótanulási módszer, amire mindig vágytam. Szavakat tanulni összefüggően, mondatokban. Elmúltam 60 éves és az agyam pallérozására, a memóriám frissen tartására is kiváló lesz.”
Halmai Gizella
Hajdúsámson
Szókártyák

Tanulj képes, hangos szókártyákkal kiszótárazott videókkal!

Ismerd meg a módszert 6 ingyenes leckével, és jelentkezz egy ingyenes, személyes konzultációra!

Hogyan lesz magabiztos angoltudásod 1 év múlva?
Természetesen anélkül, hogy a tanulás ellehetetlenítené a hétköznapi teendőid elvégzését.

Fokozatosan, lépésről lépésre segítek eljutni a sikerhez, megmutatom a hidat az angoltudáshoz.

Ennek a hídnak két oldala van:
Egyrészt van az angoltudás része, ez a híd bal oldala. A híd jobb oldala pedig a Te személyes hozzáállásod a dologhoz: az eltökéltséged, a motivációd, a kifogásaid kezelése, azaz az elme kezelése. Az alábbi képen látható könyvem felfedi előtted azokat a titkokat, amelyek segítenek elkerülni a buktatókat az élet bármely területén, így az angoltanulásban is.

A tanulás titkai könyv

Ha tudod hogyan kell jól, hatékonyan és sikerélménnyel tanulni, az pozitív hatással lesz a híd jobb oldalára, és így a bal oldalára is.

Egy év múlva, de talán már sokkal hamarabb is (ez egyén függő) olyan szintre tudsz jutni a híd mindkét oldalán, hogy onnantól kezdve szinte automatikusan fejlődik tovább az angoltudásod.

Utána is rendelkezésedre állnak majd az I Love Angol tanulási rendszer feldolgozott videói, de ott van az Internet, a YouTube és maga az élet, ahol kiválóan tudsz gyakorolni és szinten tudod tartani a tudásodat.

Ezek után már soha többé nem kell majd költened angol nyelvtanfolyamokra.

A LECKÉK KÉSZÍTÉSÉBEN PARTNEREIM

„Nem találkoztam még hasonló angolul tanító oldallal. Könnyen érthető, nagyon jó, hogy mindenhez van magyarázat, van segítség. Mire egy videó végére érek a gyakorlásokkal együtt, már a nehezen megjegyezhető szavak is könnyen mennek.”
Szántó Andrea
Szántó Andrea
Érd
„Magyarázhatjuk akárhogyan, a hozzáállás és akaraterő képes csak tudásgyümölcsöt hozni. Ezt könnyíted meg nekünk azzal, hogy módszereddel kedvet csinálsz a tanuláshoz, így elkerül minket az unalmas, kényszerű tanulás hibája. Köszönjük!”
Kreutz Lászlóné, Anna
Budapest
Szókártyák

Tanulj képes, hangos szókártyákkal kiszótárazott videókkal!

Ismerd meg a módszert 6 ingyenes leckével, és jelentkezz egy ingyenes, személyes konzultációra!

Egy saját fejlesztésű képes, hangos szótár a rendszer lelke.

Ilyet még biztosan sehol nem láttál.

Szavak képpel
12.750 db kép a szavakhoz
Szavak hanggal
14.460 db élő hanggal meghallgatható szó és kifejezés
Folyamatosan bővülő videós leckék száma: 187
Tanulók
Aktív regisztráltak száma: 16.088
„Nem találok szavakat a különböző sebességek beépítésének csodálatára és arra az örömre, amikor zöldre vált a bemondott mondatom. A világ legjobb tanulási rendszerét alkottad meg valóban. Köszönjük! 🙂”
Janna
Janna
Budapest
„Ez a fajta precizitás hamar elnyerte a tetszésem. Pont úgy érzem ahogy mondtad: »mire végigcsinálsz egy leckét, pontosan fogod érteni miről van benne szó«.”
Németi Barna
Németi Barna
Graz, Ausztria
„Nagyon jó. Tényleg csak ajánlani tudom. Szorgalom kell hozzá, de egyébként zseniális.”
Nagy Zsolt
Nagy Zsolt
Kápolnásnyék
„Az eddigi tapasztalataim szerint -ezzel a módszerrel- naponta lehet sikerélményhez jutni, ami különösen inspirál. Szinte sajnálom az időt, amit nem ezzel a módszerrel kell tölteni. 🙂”
Tresnyics Kamilla
Tresnyics Kamilla
Szeged
„Az I Love Angol valóban egyedülálló. Ha valaki ezzel nem fejlődik, akkor semmivel. Végre valaki nem azt mondja, hogy nézz filmeket, nem baj, ha nem érted. Mindig is úgy gondoltam, hogy ha egy kukkot sem értek az egészből, azzal nem fogok fejlődni. Te létrehoztad azt, amivel ez a probléma megoldódik. Az egész programért rajongok.”
Gólik Ildikó
Gólik Ildikó
Érd
„Csak őszinte elismerésemet tudom kifejezni. Sokszor próbálkoztam már a tanulással de mindig kudarc volt számomra. Inspirál is a tanulásra mert NEM azt érezteti velem hogy teljesen alkalmatlan vagyok az angolt megtanulni. Köszönöm!”
Ördögh Rita
Ördögh Rita
Marlow, Anglia
„Gratulálok, nagyon tetszik a rendszer! Minden nap foglalkozom vele! Sok helyen tanultam már, de ezt találom az eddigi legjobbnak! A szótanulási módszer nagyon hatékony! Egyszerű, folyamatosan inspirál és szórakoztatva oktat. Köszönöm!”
Kolti Helga
Kolti Helga
színésznő
„Olyan szomorú vagyok, hogy a tanfolyamhoz csak egy nagy kerülővel jutottam el. Sok időt, energiát, az anyagiakról nem is beszélve, tudtam volna megtakarítani, ha tudom, hogy van egy ilyen csodálatosan, magas színvonalon megszerkesztett online tanfolyam.”
Sz. M.
Sz.M.
nyugdíjas
„Szuper! Nagyon élvezetes az oldalatok, és tényleg akkor is megéri ránézni kicsit, ha csak tíz perce van az embernek. 🙂”
Gordon Éva
Gordon Éva
Budapest
„Helyettesít egy magántanárt, de nem foglal el annyi időmet mintha eljárnék itthonról. Nagyon sokszínű, változatos, könnyen tanulható.”
Sándor Szilvia
Sándor Szilvia
Győr
Szókártyák

Tanulj képes, hangos szókártyákkal kiszótárazott videókkal!

Ismerd meg a módszert 6 ingyenes leckével, és jelentkezz egy ingyenes, személyes konzultációra!
Elakadtál? Segítek!
Ha kéred, vagy ha nem veszem fel a telefont, de a számodat kiírja, hamarosan visszahívlak.
06 30 5-15-25-35
Telefon
JELENLEG
NEM FOGADOM A HÍVÁSODAT

Reggel 9-kor
már hívhatsz.
Az I LOVE ANGOL üzemeltetője a Web-Multimédia Kft. 2724 Újlengyel, Petőfi Sándor utca 48.

Adószáma: 14452785-1-13
Cégjegyzék száma: Cg.13-09-203055
Adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH-132876/2017

Tárhely szolgáltató: Tárhely.Eu Kft. (1144 Budapest, Ormánság u 4.)

Tárhely szolgáltató elérhetősége: email: support@tarhely.eu, tel.: +36 1 789 2 789
Ha tetszik, ajánld másoknak is!

Ez az oldal a használhatóság érdekében sütiket használ. Az oldal használatával hozzájárulsz a sütik használatához is. További info

Hogyan használom mi a sütiket?

A legfontosabb tudnivaló, hogy a sütik fogadása nélkül nem tudod használni a weboldalt. Nem tudom azonosítani a belépésedet, így nem tudsz hozzáférni a szavak jelentéséhez sem.

A süti egy rövid szöveg, amelyet a felkeresett webhely küld el böngésződbe. Segítségével a webhely megjegyzi a látogatásoddal kapcsolatos információkat, beállításokat. Ezáltal gördülékenyebbé válhat a következő látogatás, és könnyebb lesz a webhely használata. A sütik fontos szerepet játszanak. Nélkülük a böngészés sokkal nehézkesebb lenne.

Többféle célra használom fel a sütiket.
Az oldalon használt sütik típusai:

A weboldal működtetéséhez különböző típusú sütiket használunk. Elfordulhat, hogy az alább meghatározott sütik közül néhányat, vagy akár mindet tárolja a böngésződ.

Tulajdonságok
Ezek a sütik lehetővé teszik, hogy webhely megjegyezze a működéssel vagy a megjelenéssel kapcsolatos adatokat. A tulajdonságokat tároló sütikben lévő információk hiányában a webhely kevésbé gördülékenyen működhet.

Folyamatok
A folyamatokat tároló sütik elősegítik a webhely működését és a webhely látogatói által elvárt szolgáltatások biztosítását, például megkönnyítik a weboldalak közötti navigálást vagy a webhely biztonságos területeinek elérését. Ilyen sütik nélkül a webhely nem működik megfelelően.
A süti letiltása esetén a weboldal szolgáltatásai nem működnek megfelelően.

Munkamenet állapota
Ezeket az úgynevezett „munkamenet-állapotot jelző sütiket” arra használom, hogy a még jobb böngészési élmény biztosítása érdekében szolgáltatásaimat továbbfejlesszem, például a látogató milyen hibaüzenetek kapjon bizonyos oldalakon.

Google Analytics
A webhelyhasználati statisztikai adatokból készülő jelentések mellett a Google Analytics néhány hirdetési sütivel együtt felhasználható arra is, hogy a Google relevánsabb találatokat és hirdetéseket jelenítsen meg a Google-termékekben, mint például a Google Keresőben.

Remarketing sütik
A Google és a Facebook remarketing egyaránt sütiket használ a hirdetések futtatásához és a sikeresség nyomon követéséhez. Ezek aktív remarketing kampány esetében az általad meglátogatott weboldalak termékeinek a hirdetéseit segítik megjeleníteni a Google és a Facebook oldalain.

Konverziókövető sütik
A Google AdWords és a Facebook konverziókövetés funkciója szintén sütiket használ. A hirdetésből eredő értékesítések és egyéb konverziók követésére ment az adott személy számítógépére, amikor ő egy hirdetésre kattint. Ez a süti 180 napig tart, és nem gyűjt, illetve követ nyomon személyes azonosításra alkalmas adatokat. A Google és Facebook konverziókövetési sütijei az internetböngésző felhasználói beállításai között letilthatók, de nem javasolom, mert mindenképpen fogsz találkozni hirdetésekkel bizonyos weboldalakon, de így legalább számodra releváns hirdetéseket fogsz látni.

Harmadik féltől származó süti a chat szolgáltatáshoz
Webszerver neve, amely a sütit elhelyezi: smartsupp.com
Sütik nevei: ssupp.animbnr, ssupp.geoloc, ssupp.vid, ssupp.chatid, ssupp.opened, ssupp.autoopen
Működésük: A sütik 1 kivétellel a munkamenet végéig érvényesek. A ssupp.vid süti 6 hónapig érvényes.

Bezárás

Bezárás
ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT

Az adatkezelő adatkezelési nyilvántartási számai: NAIH-132873/2017, NAIH-132874/2017, NAIH-132876/2017, NAIH-132877/2017, NAIH-132878/2017, NAIH-132880/2017, NAIH-132881/2017, NAIH-133130/2017
A www.iloveangol.hu internetes honlap (a továbbiakban: „Honlap”) tulajdonosa és üzemeltetője a Web-Multimédia Kft. (székhely: 2724 Újlengyel, Petőfi Sándor utca 48., Cégjegyzékszám: Cg.13-09-203055, Adószám: 14452785-1-13; a továbbiakban: „Szolgáltató”). A jelen adatvédelmi szabályzat, szerint a Web-Multimédia Kft. az Európai Unió mindenkori jogi elvárásai és a magyar adatvédelmi törvények szerint kezeli az érintettek adatait. A Szabályzat az elkészítésekor hatályos jogszabályok rendelkezései alapján készült, figyelemmel az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendeletének szabályaira is. A jogszabályok megváltozása, illetőleg az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendeletének hatályba lépése esetén a Web-Multimédia Kft. jogosult a jelen szabályzatot a jogszabályi megfelelőség érdekében egyoldalúan megváltoztatni. A Szabályzat bármikor elérhető a weboldalon a „Céginformációk” menüponton belül.
A jelen Szabályzat az Infotörvény értelmező rendelkezéseit használja, amely rendelkezések részletes magyarázata az alábbi helyen érhető el: https://www.naih.hu/adatvedelmi-szotar.html

Adatvédelem: A személyes adatok jogszerű kezelését, az érintett személyek védelmét biztosító alapelvek, szabályok, eljárások, adatkezelési eszközök és módszerek összessége.

Személyes adat: Bármely meghatározott, azonosított vagy azonosítható természetes személlyel (érintett) kapcsolatba hozható adat és az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés. A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható. Az érintettel akkor helyreállítható a kapcsolat, ha az adatkezelő rendelkezik azokkal a technikai feltételekkel, amelyek a helyreállításhoz szükségesek.

Adatalany/érintett: Bármely meghatározott személyes adat alapján azonosított vagy egyébként – közvetlenül vagy közvetve – azonosítható természetes személy. A személy különösen akkor tekinthető azonosíthatónak, ha őt – közvetlenül vagy közvetve – név, azonosító jel, illetőleg egy vagy több, fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző tényező alapján azonosítani lehet.

Különleges adat: A faji eredetre, a nemzetiséghez tartozásra, a politikai véleményre vagy pártállásra, a vallásos vagy más világnézeti meggyőződésre, az érdek-képviseleti szervezeti tagságára, a szexuális életre, az egészségi állapotra, valamint a kóros szenvedélyre vonatkozó és a bűnügyi személyes adat.

Bűnügyi személyes adat: a büntetőeljárás során vagy azt megelőzően a bűncselekménnyel vagy a büntetőeljárással összefüggésben, a büntetőeljárás lefolytatására, illetve a bűncselekmények felderítésére jogosult szerveknél, továbbá a büntetés-végrehajtás szervezeténél keletkezett, az érintettel kapcsolatba hozható, valamint a büntetett előéletre vonatkozó személyes adat.

Hozzájárulás: Az érintett akaratának önkéntes és határozott kinyilvánítása, amely megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adat - teljes körű vagy egyes műveletekre kiterjedő – kezeléséhez.

Adatkezelő: Az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely önállóan vagy másokkal együtt az adat kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az adatfeldolgozóval végrehajtatja.

Adatkezelés: Az alkalmazott eljárástól függetlenül az adaton végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így különösen gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adat további felhasználásának megakadályozása, fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése.

Adattovábbítás: Az adat meghatározott harmadik személy számára történő hozzáférhetővé tétele.

Nyilvánosságra hozatal: Az adat bárki számára történő hozzáférhetővé tétele.

Adattörlés: Az adat felismerhetetlenné tétele oly módon, hogy a helyreállítása többé nem lehetséges.

Adatmegjelölés: Az adat azonosító jelzéssel ellátása annak megkülönböztetése céljából.

Az érintett jogai: Az adatalanyt még az adatkezelés megkezdése előtt, de ezen felül kérésére bármikor egyértelműen tájékoztatni kell az adatkezelés minden részletéről. Az érintett kérheti adatai helyesbítését, bizonyos esetben törlését is, valamint törvényben meghatározott esetekben tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen.

Az adatkezelés jogalapja: Főszabály szerint az érintett hozzájárulása vagy törvényben elrendelt kötelező adatkezelés.

Hozzájárulás: Az érintett akaratának önkéntes és határozott kinyilvánítása, amely megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adatok – teljes körű vagy egyes műveletekre kiterjedő – kezeléséhez. Különleges adatok esetében szükséges az írásos forma.

Megfelelő tájékoztatás: Az érintettel az adatkezelés megkezdése előtt közölni kell, hogy az adatkezelés a hozzájárulásán alapul-e vagy kötelező, továbbá egyértelműen és részletesen tájékoztatni kell az adatai kezelésével kapcsolatos minden tényről, így különösen az adatkezelés céljáról és jogalapjáról, az adatkezelésre és az adatfeldolgozásra jogosult személyéről, az adatkezelés időtartamáról, illetve arról, hogy kik ismerhetik meg az adatokat. A tájékoztatásnak ki kell terjednie az érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogaira és jogorvoslati lehetőségeire is.

Tiltakozás: Az érintett nyilatkozata, amellyel személyes adatainak kezelését kifogásolja, és az adatkezelés megszüntetését, illetve a kezelt adatok törlését kéri.

Adatbiztonság: Az adatok jogosulatlan megszerzése, módosítása és megsemmisítése elleni műszaki és szervezési megoldások rendszere.

A Web-Multimédia Kft. (székhely: 2724 Újlengyel, Petőfi Sándor utca 48., cégjegyzékszám: 01-09-998280, adószám: 14452785-1-13, telefonszám: 0630-515-2535, e-mail: , önállóan képviseli: Adányi Mihály László ügyvezető igazgató), mint adatkezelő fontosnak tartja ügyfelei és minden egyéb érintett természetes személy(továbbiakban: érintettek) adatkezeléshez kapcsolódó jogának tiszteletben tartását és érvényre juttatását, ezért ezúton tájékoztatja az érintetteket, hogy tiszteletben tartja az érintettek személyhez fűződő jogait, és adatkezelése során a magyar hatályos jog anyagi és eljárásjogi szabályai, a mindenkor hatályos Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzat, valamint egyéb más belső szabályzatok értelmében jár el. Jelen rövid adatvédelmi Tájékoztató az Adatkezelő Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzatának (továbbiakban: Szabályzat) rövid kivonata, amely azzal a céllal jött létre, hogy az érintetteket tömören tájékoztassa az Adatkezelő adatvédelemmel kapcsolatos szabályairól. Jelen Tájékoztató a Szabályzat mellékletének tekintendő, és a Tájékoztatóban nem tárgyalt kérdéskörök, témák vonatkozásában a Szabályzat, valamint a vonatkozó jogszabályok rendelkezései az irányadóak, és ezekkel együtt értelmezendő. A Tájékoztató és a Szabályzat teljes terjedelmében folyamatosan elérhető a https://www.iloveangol.hu/szokincs/adatvedelmi-szabalyzat oldalon.

A rövid adatvédelmi tájékoztatónk itt olvasható el.

A teljes adatvédelmi szabályzat innen tölthető le.

Az adatvédelmi szabályzat I.sz. melléklete itt érhető el.

A sütiszabályzathoz kattints ide!


DOLGOZOM!!!
Az új oldal betöltése megkezdődött.