Válassz egy dalt és már kezdheted is az angoltanulást! Képes, hangos szókártyákkal feldolgozzuk számodra a dalokat, neked csak énekelned kell. Nézd át soronként, majd töltsd le és vidd magaddal! Használd ki napközben a holtidőket!
Tanulj szórakozva dalszövegekkel! A kardigánok egy svéd együttes, melyet 1992-ben alapítottak. Az alapító tagok kezdetben egy kis apartmanban éltek együtt. Ebben az apartmanban készítettek egy olyan demófelvételt, amit meghallgatott egy zenei producer, és ő ajánlotta be őket egy malmői stúdióba, ahová fel is vették a zenekart. Az együttes 1996-ban a Lovefool című dalával vált ismerté világszerte. A dal óriási sláger lett az Egyesült Államokban és Japánban, ahol az album mindössze három hét alatt platina lemezzé vált. A Lovefool zenei videóként…
Tanulj szórakozva dalszövegekkel! Kate „KT” Tunstall skót énekesnő és dalszerző. Kate Tunstall Edinburgh-ben született 1975. június 23-án. Édesanyja félig kínai, félig skót, édesapja ír. Kate sosem találkozott valódi apjával. Egy bátyja, és egy öccse van. Bár keresztneve Kate, KT-re változtatta. Ahogy egyszer nyilatkozta: „A «Kate» név egy testes leánykára emlékeztet, aki kenyeret süt a mezőn a férjének. Nincs ezzel problémám, de nem igazán így képzelek le egy rocksztárt.” Az énekesnő debütáló albumán a „Suddenly I See” című dala, az Eye…
Tanulj szórakozva dalszövegekkel! – A „Something Stupid” című dalt C. Carson Parks 1966-ban írta és a feleségével (Gaile Foote) énekelte el Carson és Gaile néven. Frank Sinatra és lánya (Nancy Sinatra) 1967-es verziója elérte az első helyet a Billboard Hot 100 slágerlistán. Majd három évtizeddel később 2001-ben Robbie Williams brit énekes és Nicole Kidman ausztrál színésznő duettjét is óriási siker fogadta, mely elsősorban az Egyesült Királyságban került a slágerlisták élére.
Tanulj szórakozva dalszövegekkel! – Eredeti nevén Michael Barratt, egy bányász család 11. gyermekeként született 1948-ban, Walesben. Dolgozott kárpitosként, tejes emberként, később alkalmi munkákból is élt. 1969-ben kezdett zenélni Sunsets nevű együttesével és még abban az évben a Rolling Stones előzenekaraként léptek fel. 1976-ban szólókarrierbe kezdett. Legnagyobb elismerést az 1980-as években kapta. Később az együttes feloszlása után az Elvis életéről szóló musicalben a „Király” szerepében tündökölt. 1980-ban már két lemezzel is felkerült az angol slágerlistákra. Shakin’ Stevens gyakran dolgozott ismert zenészekkel…
Tanulj angolul szórakozva, dalszövegekkel! – A The Turtles amerikai pop-rock együttes volt, amely hivatalosan 1965-től 1970-ig tevékenykedett. Legelső sikerüket Bob Dylan “It Ain’t Me Babe” című dalának feldolgozásával érték el. Ez a szám még a Billboard Top 10-es listára is felkerült. 1966-ban még az “Out of Sight” című strand filmeket parodizáló filmben is feltűnt a zenekar. Legnagyobb sikerüket az 1967-es “Happy Together” című dalukkal érték el. Amerikában és Kanadában első helyezést ért el a slágerlistákon. Pályafutásuk alatt kilenc nagylemezt jelentettek…
Tanulj angolul szórakozva, dalszövegekkel! – A Pentatonix együttes 2011-ben alakult 1 hölgy és 4 férfi részvételével. Először a Sony Musicnál kaptak lemezszerződést, majd átmentek a YouTube-csatornához. A Pentatonix jelenleg (2020. június) a 13. legnagyobb jegyzett zenei videócsatorna a több, mint 18 millió feliratkozójával és a 4,6 milliárdnál is nagyobb összesített nézettségükkel. A „You’re a Mean One, Mr. Grinch” egy karácsonyi dal, amelyet eredetileg az 1966-ban készült „How the Grinch Stole Christmas” (Hogyan lopta el Grincs a karácsonyt?) című rajzfilmhez írtak.
Tanulj angolul szórakozva, dalszövegekkel! – Ezt a dalt „A Zene és szöveg” című romantikus vígjátékban énekli Hugh Grant és Drew Barrymore. A filmben Alex Fletcher (Hugh Grant), egy 80-as évekbeli volt popsztár, Sophie Fisher (Drew Barrymore) angol irodalmat tanult az egyetemen. Hogy Alex újra a reflektorfénybe kerülhessen, írnia kell egy dalt a jelenleg popsztárnak Cora Cormannak (Haley Bennett – aki ebben a filmben debütált). Mivel Alex képtelen egyedül dalt írni, Sophiet kéri meg, hogy segítsen neki. A közös munka alatt…
Tanulj angolul szórakozva, dalszövegekkel! – 1983-ban Freddie Mercury több látogatást tett Michael Jacksonnál, és jó barátság alakult ki közöttük. Három közös dalt írtak együtt, de a hivatalos közlemények szerint a különböző időbeosztásaik miatt ezeket nem tudták végleges formába önteni. A pletykák szerint nézeteltérések alakultak ki a világsztárok között, így végül A „There Must Be More to Life Than This” Mercury 1984-es „Mr. Bad Guy” című első szólóalbumára került. A másik két szám pedig a Jackson 5 1984-es visszatérő albumán jelent…
Tanulj angolul szórakozva, dalszövegekkel! – A Mamma Mia! az azonos című West End-musical 2008-as filmváltozata. A brit-amerikai koprodukcióban készült romantikus vígjáték az ABBA együttes dalaira épül. A főbb szerepekben Meryl Streep, Pierce Brosnan, Colin Firth, Stellan Skarsgård, Julie Walters, Amanda Seyfried és Christine Baranski láthatók. Az esküvőjére készülő Sophie keresi az édesapját. Három férfi is esélyes a címre. Ebben a dalban a három „apajelölt” elmeséli Sophie-nak, milyen kalandokat éltek át a lány édesanyjával (Donnával) azon a bizonyos utolsó nyáron.
Tanulj angolul szórakozva, dalszövegekkel! – Michael Joseph Jackson tizenháromszoros Grammy-díjas amerikai énekes, zeneszerző, táncos, filantróp és üzletember. 1958. augusztus 29. született a Jackson család hetedik gyermekeként. 1966-ban bátyjaival alapította meg a The Jackson 5 együttest. Apjuk volt az együttes menedzsere. Michael 1971-ben szólókarrierbe kezdett, és sikerei miatt „a pop királyának” is nevezték.1982-es albuma, a Thriller évtizedeken keresztül minden idők legnagyobb példányszámban elkelt albuma volt, négy másik stúdióalbuma is világ legjobban eladott nagylemezeinek listáján szerepel. A 80-as évek elejére Jackson meghatározó…
Ez az oldal a használhatóság érdekében sütiket használ. Az oldal használatával hozzájárulsz a sütik használatához is. További információ
Hogyan használjuk mi a sütiket?
A legfontosabb tudnivaló, hogy a sütik fogadása nélkül nem tudod használni a weboldalt. Nem tudjuk azonosítani a belépésedet, így nem tudsz hozzáférni a szavak jelentéséhez sem.
A süti egy rövid szöveg, amelyet a felkeresett webhely küld el böngésződbe.
Segítségével a webhely megjegyzi a látogatásoddal kapcsolatos információkat, beállításokat. Ezáltal gördülékenyebbé válhat a következő látogatás, és könnyebb lesz a webhely használata. A sütik fontos szerepet játszanak. Nélkülük a böngészés sokkal nehézkesebb lenne.
Többféle célra használjuk fel a sütiket.
Az általunk használt sütik típusai:
A weboldalunk működtetéséhez különböző típusú sütiket használunk. Elfordulhat, hogy az alább meghatározott sütik közül néhányat, vagy akár mindet tárolja a böngésződ.
Tulajdonságok
Ezek a sütik lehetővé teszik, hogy webhelyeink megjegyezzék a webhely működési módját vagy megjelenését. A tulajdonságokat tároló sütikben lévő információk hiányában a webhely kevésbé gördülékenyen működhet.
Folyamatok
A folyamatokat tároló sütik elősegítik a webhely működését és a webhely látogatói által elvárt szolgáltatások biztosítását, például megkönnyítik a weboldalak közötti navigálást vagy a webhely biztonságos területeinek elérését. Ilyen sütik nélkül a webhely nem működik megfelelően.
A süti letiltása esetén a weboldalunk szolgáltatásai nem működnek megfelelően.
Munkamenet állapota
Ezeket az úgynevezett „munkamenet-állapotot jelző sütiket” arra használjuk, hogy a még jobb böngészési élmény biztosítása érdekében szolgáltatásainkat továbbfejlesszük, például a látogató milyen hibaüzenetek kapjon bizonyos oldalakon.
Google Analytics
A webhelyhasználati statisztikai adatokból készülő jelentések mellett a Google Analytics néhány hirdetési sütivel együtt felhasználható arra is, hogy a Google relevánsabb találatokat és hirdetéseket jelenítsen meg a Google-termékekben, mint például a Google Keresőben.
Remarketing sütik
A Google és a Facebook remarketing egyaránt sütiket használ a hirdetések futtatásához és a sikeresség nyomon követéséhez. Ezek aktív remarketing kampány esetében az általad meglátogatott weboldalak termékeinek a hirdetéseit segítik megjeleníteni a Google és a Facebook oldalain.
Konverziókövető sütik
A Google AdWords és a Facebook konverziókövetés funkciója szintén sütiket használ. A hirdetésből eredő értékesítések és egyéb konverziók követésére ment az adott személy számítógépére, amikor ő egy hirdetésre kattint. Ez a süti 180 napig tart, és nem gyűjt, illetve követ nyomon személyes azonosításra alkalmas adatokat. A Google és Facebook konverziókövetési sütijei az internetböngésző felhasználói beállításai között letilthatók, de nem javasoljuk, mert mindenképpen fogsz találkozni hirdetésekkel bizonyos weboldalakon, de így legalább számodra releváns hirdetéseket fogsz látni.
Harmadik féltől származó süti a chat szolgáltatáshoz
Webszerver neve, amely a sütit elhelyezi: smartsupp.com
Sütik nevei: ssupp.animbnr, ssupp.geoloc, ssupp.vid, ssupp.chatid, ssupp.opened, ssupp.autoopen
Működésük: A sütik 1 kivétellel a munkamenet végéig érvényesek. A ssupp.vid süti 6 hónapig érvényes.